Funkcionális idegsebészet
A funkcionális idegsebészet a kóros központi idegrendszeri funkciók sebészi kezelését foglalja magában. Alapfeltétele, hogy ismertek legyenek azok a központi idegrendszeri struktúrák, melyek a kóros működés kialakulásáért felelősek. Általánosságban elmondható, hogy azok a betegségek kezelhetők sebészi módszerekkel, melyek valamely idegrendszeri struktúra túlműködésével járnak. Olyan módszerek ugyanis nem állnak rendelkezésre, melyek az alulműködő központok funkcióját tudnák helyreállítani, viszont a túlműködő központok kontrollált károsításával a funkció javítható lehet. Ebből következik, hogy ez a fajta terápia tüneti kezelést képez. Jelenleg két idegsebészeti terápiás módszer létezik:
- ablatio/roncsolás: az idegrendszeri struktúra roncsolásával funkcióját gátoljuk – irreversibilis hatás
- krónikus stimuláció: az adott központ folyamatos stimulálásával a neuronokat refrakter fázisban tarjtuk – reverzibilis
Jelenleg funkcionális idegsebészeti módszerekkel az alábbi betegségek kezelése lehetséges:
- mozgászavarok: Parkinson-kór, primer dysonia, essentialis tremor
- krónikus fájdalom szindrómák: posztlaminektómiás szindróma, malignus fájdalom, neuropathias fájdalom, poststroke fájdalom
- Epilepszia
A funkcionális idegsebészt tárgykörébe tartozik, de egyéb idegsebészeti ágakkal határterületet képez az eloquens területi elváltozások sebészi kezelése. Eloquens agyterületeknek nevezzük azokat a régiókat, melyeknek sérülése klinikailag kimutatható idegrendszeri tünetet okoz. Ezekben a betegségekben közvetlenül nem a funkció helyreállítása, hanem a megóvása a cél. Az elváltozás (pl. tumor, arterio-venosus fistula, cavernoma) eltávolítása során sérülhetnek a funkcionális, ép agyterületek, melyek komoly következményekkel járhatnak. Ezért az ilyen műtéteknél speciális technikák használatára van szükség, melyek segítségével az agyi funkciók feltérképezhetők, megbízhatóan azonosíthatók (funkcionális MRI, traktográfia, éber műtét neuronavigáció és elektromos stimuláció kontrollja mellett).